Diagnóziskészítés

 

Egy diagnózis valójában akkor hatékony, ha nem csak feltár, hanem elgondolkoztat, ösztönöz és így már önmagában hozzá tud járulni az egyén vagy a szervezet változásaihoz. Ezen kívül a pontos gyökérokok feltárásával erőforrásokat takarít meg felhasználóinak.

Akciótervkészítés

Meggyőződésünk, hogy a jó diagnózis nélkülözhetetlen bármely szervezeti beavatkozás, fejlesztés  sikeréhez, ám önmagában nyilvánvalóan kevés. Nem érdemes megállni ott, hogy az aktuális helyzet mögött rejlő tényezőket, ezek ok-okozati kapcsolatait, és összefüggéseit megértjük, hiszen mindez csak akkor hoz hasznot, ha azt is tudjuk, miként, mikor, és hol avatkozzunk be, hogy a dolgok az elvárt irányba változzanak.

Coaching és tréning

Coaching- és tréningkoncepciónkat két egyedi erőforrásunk különbözteti meg a jelenlegi szervezetfejlesztési piac szereplőitől: egyrészt az a saját fejlesztésű diagnosztikus eszköz, amelyre építjük fejlesztési terveinket, másrészt pedig az a sokszínű módszertani repertoár, amellyel igényes, jól képzett szakembereink rendelkeznek.

Szervezetfejlesztés

A szervezetfejlesztés megközelítésünk szerint nem néhány egymástól független akció, hanem egy átfogó diagnózison alapuló a valós okokra fókuszáló, egymással összehangolt, kölcsönhatásukban átgondolt fejlesztési lépések folyamata, melynek végső célja a szervezet versenyképességének megőrzése vagy helyreállítása. 

Visszamérés

Minden coaching, tréning és szervezetfejlesztés komoly beruházás, amelynek csak akkor van értelme, ha valódi változást hoz. Ugyanakkor az eredményesség gyors, hiteles és objektív mérése a legtöbb megrendelőnk számára – megfelelő eszköz hiányában- gondot okoz.  A Selfmapping teszt nemcsak az indulásnál alapozza meg a sikert a pontos diagnózissal, de alkalmas arra is, hogy egy fejlesztés lezárásakor megmérje a változást és egyértelműen számszerűsítse, megmutass az eredményt.  

Kiválasztás

Minden kiválasztási folyamat drága, időben, pénzben és humánerőforrás-igényben kifejezve egyaránt. Ezért is fontos számunkra, hogy olyan megoldásokat kínáljunk az ügyfeleink számára, amelyek egyszerűbbé, gyorsabbá ugyanakkor hatékonyabbá teszik ezt a feladatot.  Legyen szó akár kompetenciainterjúról, akár Kiválasztási Központról, a pályázók Selfmapping értékelése megsokszorozza a hatékonyságot azáltal, hogy pontosan megmutatja mire érdemes fókuszálnunk egy-egy jelöltnél a kiválasztás során.

Próbálja ki Ön is a Selfmapping HR Solutions csapatát!

Amikor a humánfejlesztés ablakon kidobott pénz!

Vezetőként és HR-esként az egyik legnehezebb feladat annak eldöntése, hogy mely pontokon, mikor és miért érdemes fejleszteni a folyamatokat, az együttműködést és a kompetenciákat. Elvben szinte mindenki egyetért azzal, hogy szükség van fejlesztésre, ám mivel már a...

Észrevetted már az orgyilkost, aki téged is figyel?

Észrevetted már az orgyilkost, aki téged is figyel? A kérdés első olvasatra nevetségesnek tűnhet, pedig valóban létezik egy mesterlövész, aki mindenkit célkeresztjébe vesz. Néha hibákat vét, és olyan feltűnően viselkedik, hogy könnyen le is bukhatna. De mi inkább nem...

Mitől hatékony a Selfmapping?

Egy időbeli kutatás rövid leírása A Selfmapping fejlesztése során nagyon fontosnak tartottuk, hogy olyan rendszert hozzunk létre, amely azon túl, hogy visszajelzést nyújt a jól-lét és hatékonyság szempontjából releváns kompetenciákról és állapotokról: képes motiválni...

Az instant megoldások nem fognak segíteni!

A szervezetfejlesztés, a munkaerő-fejlesztés, a munkatársak ösztönzése, a munkavállalók elégedettsége, a munkamotiváció régóta szereplő témák a vezetőképzéseken és HR szakokon. Mégis, a vállalatok jelentős részénél mindez meglehetősen kevéssé vált megkerülhetetlen...

Vezető és csapat kölcsönhatása – Mindig a fejétől bűzlik a hal?

A vezető felelőssége olyan módon irányítani, motiválni, fejleszteni a céget és a beosztott munkatársakat, hogy elérjék a kitűzött célokat. A dolgok azonban kölcsönhatásban alakulnak ki, változnak és dőlnek el. A nem megfelelő vezetői működés rossz irányba...